Rólunk‎ > ‎

Csapatunk múltja

Csapatunk az 1920-as évek elején látta meg a napvilágot, amikor az akkori gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola néhány tanára felismerve a mozgalom értékteremtő jellegét, városunkban is elindította a cserkészetet. A csapatban egészen 1948-ig, a cserkészet itthoni, kommunista államhatalom általi beszüntetéséig folyt sikeresen a munka az ifjúság "emberebb emberré és magyarabb magyarrá" való nevelésével.
Ezen időszak legnagyobb kihívását, mint minden helyi cserkészcsapatnak, az 1933-as Gödöllői IV. Világjamboree szervezése jelentette, ahol több tízezer magyar és ugyanennyi külföldi cserkész vett részt egy közös táborozáson.
Sajnos az 1948-as beszüntetést követően 40 évet kellett várni, hogy újra toborzásba kezdhessenek a cserkészcsapatok, és a cserkészetben megjelenő értékekkel újra megismertethessék a fiatalokat. Így tehát csapatunkat is újra kellett éleszteni, ami 1989 tavaszán meg is történt Máthé László és Remsey Gábor szervezésében és a helyi Római Katolikus Egyházközség fenntartásában. A kezdetben 10-20 fiúval meginduló csapatmunka Máthé László vezetésével olyan sikeres volt, hogy néhány év múlva már 20-30 fiú és lány vegyesen tett cserkészfogadalmat évente, ami azt jelentette, hogy 1994-re közel 100 főre duzzadt a csapat.
Ez a lendület sajnos 1996 és 2000 között kicsit megtört, de a csapat a hullámvölgyet is sikerrel vette, hiszen, ahogy azt a cserkészinduló is mondja " az Isten arca néz le ránk" és Ő gondoskodott a csapatról és azóta megint régi fényében tündöklik. 2012-ben több, mint 100 cserkésszel egy jó közösségben, színes évközi és nyári programokkal folyik újra az ifjúság felkészítése a "nagybetűs életre".
Köszönet ezért elsősorban Istennek, valamint minden vezetőnek, támogatónak és legfőképpen a gyerekeknek, akik ebben a torz értékrendű világban keresik még az igazi értékeket.